Futószalag vagy iskolapad – gyermekmunka vs. Oktatás

Oktatás mindenkinek?

Eközben a lassan a teljesítés 3/4-es küszöbéhez érkező - 189 ENSZ-tagállam által 2000-ben elfogadott - Millenniumi Fejlesztési Célok igen ambiciózus célszámokat fogalmaztak meg a gyermekek fejlődéséhez létfontosságú alapoktatás biztosítását illetően.

Emlékeztetőül:

A Millenniumi Fejlesztési Célok közül a 2-es számú végcélja: megvalósítani a mindenkire kiterjedő alapfokú oktatást. Ezen belül a 3. részcél: 2015-ig biztosítani, hogy a világ minden részén minden fiú és lány befejezze az általános iskolát.
Az ehhez rendelt mutatók (indikátorok): nettó beiratkozási arány az alapfokú oktatásba; az 1. osztályt elkezdő és az 5. osztályt befejező tanulók aránya; az írni-olvasni tudók aránya a 15-24 évesek között.

Vegyes kép

Már csak 5 év van hátra a Millenniumi Fejlesztési Célok teljesülésére kitűzött 2015-ös évig, de már egyértelmű, hogy a jelenlegi erőfeszítések mellett biztosan nem fognak teljesülni a célok. A Világbank legfrissebb jelentése szerint (Global Monitoring Report 2009) a helyzetkép igen vegyes.
Kelet-Ázsia, a Csendes-óceán térsége, Latin-Amerika és a Karibi-szigetek viszonylag jól halad a 2. cél teljesítése felé. Európa, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, és Észak-Afrika csak nagyon csekély előremozdulást mutat, míg Szubszaharai Afrika és Dél-Ázsia egészen biztosan nem éri el a kitűzött célokat.
Latin-Amerika és a Karibi régió 24 országából 17, Európa és Közép Ázsia 18 országából 13, Kelet-Ázsia, és a Csendes Óceáni Térség 14 országából 12 már elérte a kitűzött célszámokat. Ezzel szemben a dél-ázsiai régió 5 országából 3-nál, illetve Szubszaharai Afrika 36 országából 33-nál (!) reménytelennek tűnik a helyzet.
Ami az alapfokú oktatást illeti, javul a helyzet, de nem olyan sebességgel, hogy elérjék a kitűzött célokat. A 2009-es MDG jelentés szerint világszerte 72 millió gyermeknek nincs lehetősége iskolába járni. 2007-re 88%-ra emelkedett az iskoláskorú gyerekek beiratkozási aránya (2000-ben 83 % volt). Bár 2000-2007 között a Szubszaharai Afrikában 15 %-al növekedett ugyan a beiratkozott gyermekek száma, az iskolába nem járó gyermekek közel fele így is ebben a régióban található. További egynegyedük Dél-Kelet Ázsiában él, míg pl. Pakisztánban az iskoláskorú gyerekek több mint egy harmada nem jár iskolában.
Az UNESCO statisztikái szerint Szubszaharai Afrikában és Dél-Ázsiában az alapfokú írni-olvasni tudás az ifjúsági korosztályban (15-24 év között) még mindig csak 60-80 % körül mozog (ennek ideális esetben 99-100%-nak kellene lennie. Magyarországon 98.6 %). Néhány ország esetében pedig a számok még ennél is sokkal rosszabbak.
7 országban 45 és 60 százalék között mozognak: Guinea (46.6), Etiópia (49.9), Szenegál (50.9), Benin (52.4), Mozambik (52.9), Sierra Leone (54.1), és a Közép-Afrikai Köztársaság (58.5).
Míg 5 országban még a 45 százalékot sem érik el: Afganisztán (34.3), Niger (36.5), Mali (38.8), Burkina Faso (39.3), Csád (44.4).
Az esetek elsöprő többségében a fenti országokban a lányok oktatási mutatói sokkal rosszabbak a fiúkénál, mivel a lányok taníttatásának társadalmi hasznosságát még kevésbé fogadják el.

Kultúra vagy gazda(g)ság

Bár kétségtelen tény, hogy a gyerekmunka elterjedtségének számos kulturális vonatkozása is van, fennmaradását alapvetően gazdasági tényezők táplálják. A fejlődő világ hagyományos (elsősorban mezőgazdaságra épülő) gazdaságaiban a gyermekmunkának igen fontos szerepe volt. Évezredeken keresztül mi sem volt természetesebb, minthogy a gyerekek (fiúk és lányok egyaránt) már serdülő koruk előtt integrálódtak a gazdálkodásba. Az iparosodás sem hozott jelentős változást, sőt inkább rontott a helyzeten, mivel a gyermekek egy sokkal rugalmatlanabb és könyörtelenebb mechanizált termelésbe lettek betagolva. A modernizáció egyik alapvető változása azonban, hogy a munkaerőpiac a képzett munkaerő irányába fordult. Ebben az új szerkezetben az oktatás válik a társadalmi mobilitás fő eszközévé. A fejlődő országok gazdaságaiban azonban továbbra is egy ördögi kör működik. Fejlesztések és tőkebevonási lehetőségek híján az elavult termelési szerkezet immáron csak konzerválja a nyomort, mely továbbra is az évezredeken át „bevált" modellekre épít, melynek alapja a magas gyermekszaporulat, és a gyermekmunka. Fejlesztési szakemberek egyöntetűen úgy vélik, hogy az oktatás (főként a lányok oktatása) a távlati fejlődés meglapozásának kulcsa. Az alkalmi segélyek, a mindenkoron aktuális katasztrófa-elhárítás nem oldja meg a fejlődő országok felzárkóztatásának problémáját. Ezt kizárólag gazdasági szerkezetváltással lehet megoldani, aminek viszont meghatározó eleme a jól képzett munkaerő. Az intenzív gyermekmunka azonban egyértelműen ellehetetleníti az alapfokú oktatást. Fel kell ismerni, hogy bár a gyerekek munkába-állíttatása lehet, hogy rövidtávon hoz némi kiegészítő jövedelmet, hosszabb távon az által, hogy kimaradnak az iskolából, voltaképpen konzerválja szegénységet és az elmaradottságot.

Nem csak gazdasági kérdés

Azt is kell azonban látni, hogy a gyermekmunka nem pusztán egy kulturális vagy gazdasági dilemma, hanem egyben emberi jogi, morális alapkérdés. A gyermekek foglalkoztatásánál nem pusztán arról van szó, hogy megfosztják őket a felfelé ívelő társadalmi mobilitás lehetőségeitől, hanem hogy a gyermekmunka a legtöbb esetben a modernkori rabszolgaság egyik formája. A gyermekek nem pusztán dolgoznak, hanem olyan körülmények és feltételek között dolgoznak, amelyek nem összeegyeztethetőek az alapvető jogaikkal. Alapigazság, hogy a gyermekmunka - minden gazdasági szerkezetváltás mellett is - csak akkor szüntethető meg, ha nincs aki a gyerekeket foglalkoztassa. Legutóbb tél végén robbant ki a botrány, miszerint az Apple, kínai komputergyáraiban rendszeresen gyerekeket dolgoztatott. Gyermekmunkásokkal dolgoztattak korábban olyan nagynevű óriás-vállaltok, mint az Unilever, a Monsanto, vagy a Nike. Ilyen „példaadók" mellett, aligha várható komoly szemléletváltás. Egyszer s mindenkorra fel kell számolni azt a helyzetet melyben a fejlett világ bort iszik és vizet prédikál...